Bemutatkozás

A Bencsik Méhészet története röviden

Így kezdődött:

Az 1950-es évek elején jártunk, amikor apósomat, Fabó Györgyöt a tanyasi szomszédja, Plentri bácsi át-át hívogatta a méhekhez segíteni. A közös munka eredménye a méhek iránti szeretet, valamint egy méhcsalád lett, amit fizetségül kapott, országos kaptárban. 

Így folytatódott:

Először csak a saját mézigény kielégítése volt a cél. Megnősült, három gyermeke született. A faluban vettek házat, majd építettek. Apósom szakmája eredetileg asztalos volt, így a méhek számára is új „lakást” készített: 16 keretes nagyboconádi fekvőt. Az állomány ekkor 30-40 család körül mozgott. A szomszéd méhésszel és a munkatárs méhésszel összefogva vándoroltak Pusztavacsra, akácra. 

Én a ’80-as évek elején kerültem először kapcsolatba a méhekkel, amikor a méhész lányának udvaroltam. Ekkor még nem sejtettem, hogy leendő feleségemmel egy szenvedélyt is kapok hozományul: a méhek szeretetét (később pedig méheket is). Érdekelt az apró rovarok világa, mivel előtte nem láttam se közelről, se távolról kaptárt. 

Az első igazi találkozáskor azonban egy „apró” probléma merült fel: egy méhszúrás hatására úgy bedagadtam, eltorzultam, hogy alig láttam egy napig. Így mindig beöltözve, csak az első szúrásig lehettem a méhek közelében. Mint egy 10 év kellett ahhoz, hogy immúnis legyek a méhszúrással szemben. 

És mára ide fejlődtünk:

A ’90-es évek közepétől kezdtünk komolyabb fejlesztésbe. Volt idő, amikor 4 konténerrel, 220 méhcsaláddal vándoroltunk intenzíven. Jelenleg 200 méhcsaládunk van. 

2000-ben építettünk egy kis mézcsomagolót a szigorú előírásoknak megfelelően. Először boltokba, majd területi nagykereskedésekbe, később sütő- cukrász- és gasztronómiai nagykereskedésekbe is szállítottunk. A kicsinység előnye, hogy bércsomagolást is tudunk vállalni. Mivel nincsenek nagy tartályok, 1-1 hordó mézet is ki tudunk csomagolni, a termelő igényének megfelelően, így mézét bárhol forgalomba tudja hozni. 

Milyen méhészeti termékeket állítunk elő?